Get Adobe Flash player

Aktuális alkalmak



Május 17. 11:00
Áldozócsütörtöki Istentisztelet
Alsógödi református templom


Május 17. 18:00
Áldozócsütörtöki Istentisztelet
Felsőgödi református templom


Május 17. 19:00
Gyermekkonfirmáció előkészítő
Felsőgödi gyülekezeti terem


Május 18. 16:30
Felnőttkonfirmáció vizsga
Felsőgödi református templom


Május 19. 17:00
Nagyifi
Sződ-Nevelek Tél u. 23


Május 19. 18:00
Imaközösség
Felsőgödi gyülekezeti terem

Május 20. 11:30
Konfirmációs Istentisztelet
Alsógödi Református templom


There are no translations available.

Missziói munkaterv az Úr 2011. esztendejére

Preambulum:

 

„Szenteltessék meg a te neved!” (Mt 6,9)


A 2011. évre vonatkozó missziói törekvésünk és szándékaink a Miatyánk e sorában ragadható meg eklatáns módon. Ugyanis e locus, több szempontból is kiemelkedő jelentőséget nyert missziós gondolkodásunkban. Az első szempont, hogy minden szolgálatunk és közeledésünk a kivülálló lakosok, ill. kevéssé érintett-elkötelezetlen híveink felé elképzelhetetlen az imádság háttérszolgálata nélkül. Felismerésünk és meggyőződésünk ugyanis, hogy missziós szolgálatunk elsősorban „nem test és vér elleni tusakodás”, hanem nyomasztó Isten-ellenes erők megtörésén alapul. Missziós szolgálatot tehát sem tervezni sem végezni nem lehet pusztán emberbaráti-humanitárius lelkesedésből, vagy pl. szociális-érzékenységből fakadóan, hanem csakis Isten szándéka szerint elhívatva és elküldetve, „térdeinken küzdve” az Úr ügyéért. Az imádság, mint spirituális háttérszolgálat és lelkiségünket formáló valóság hangsúlyozottan kell, hogy jelen legyen gyülekezteépítő-missziós gondolkodásunkban. Ennek az igénynek igehirdetésekben, és más igei alkalmak folyamán permanens módon, és szisztematikus tanítás révén kell tudatosulnia a gyülekezetekben, ugyanakkor imaalkalmak szervezésével a gyakorlatban is meg kell mutatkoznia. Isten országának épülése soha és sehol sem táplálkozhatott emberi erőfeszítésekből, csak a Lélek munkájából: mennyei erők kiáradásából. Emberi oldalról nézve tehát meggyőződésünk, hogy bármiféle missziói munkaterv megalapozatlannak fog bizonyulni „imádkozások és esedezések tartása” nélkül.

Továbbá fontos szempontként szeretnénk a fenti igéből érvényesíteni, azt az üzenetet, hogy Isten földön járó népe életében a misszió, soha nem válhat statisztikus, mennyiségi kérdéssé. A „név megszentelése” elsősorban minőségi forradalmat kell hogy jelentsen, annak minden etikai konzekvenciájával. Éreznünk kell a fohász életünket igénylő, teljes odaadásunkat követelő imperativuszát! Nem lehetünk mások és nem lehetünk mássá, minthogy egyház leszünk, egy olyan nép, mely az Úr nevéről neveztetik, mely névnek szentséges ereje, kell hogy bennünket a megszentelődés útján konkurzív módon előre kell hogy űzzön és hajtson, nehogy beteljesedjék rajtunk az Úr Krisztus mondása az eke szarvára vetett kézről, és a hátratekintő munkásról. Alkalmasságunk függ ettől, még akkor is, ha ezzel nem kívánunk semmiféle földön megvalósítható perfekcionizmust sugallni híveinkben.

Ugyanakkor a név megszentelése (vö. Lev. 19,2) egyáltalán nem korlátozódik csupán a személyes életvitel interiorizált lelki folyamataira, e név megszenteltetése kezdettől fogva, globális uralmi igénnyel, inklúzív jelleggel, mondhatni: egyenesen missziós felhanggal szólal meg Isten kijeletésében (vö. isten teokratikus uralmát érvényesítő szentírási passzusokat pl. Zsolt 24,2 vagy Lk 21,38-40 stb.). Tehát nem csupán az egyén életében megvalósítandó személyes kegyesség kérdéséről van szó e kérésben, hanem Isten uralmának közösségi ügyéről is, mely névnek magasztalásába bekapcsolódik az üdvözült egyház mennyei seregeinek sokasága is (vö. Jel 4; 5; 15 cpt. stb.). Ez előrevetíti missziós szolgálatunk igazi örömét és jutalmát is, amennyiben az valóban a Név megszentelődéséről szól. Nem evilági érdekekeink érvényesítése szolgálatunk célja, sem földi dicsvágy nem hajthatja, sem jobban adakozó gyülekezet, vagy egyéb utilitarista gondolkodásmód nem válhat mozgató rugójává. Egyedül azzá kell lennie ami: az egyetlen küldetéssé, mely „önmagát jutalmazza”, mely mennyei örömök és jutalmak földi eszkalációja. Igazi szolgálattá, egyedül az Úrnak szentelve. Vagyis ennél sem kevesebb, sem nagyobb motivációs erő nem hajthat minket, mint Isten nevének megszentelése.

Nem utolsó sorban pedig fontos azt is szem előtt tartanunk, hogy e szolgálatunk sem nem öncélú –amint, erre már fentebb is utaltunk-, sem pedig autokratikus (önkényesen, önerőből végzett) tevékenység, hanem ezt a tettünket mindenestül a divinum passivum lengi körül. Vagyis az igazi cselekvők nem mi vagyunk, hanem az „Isten velünk való kegyelme” (1Kor15,10). Mindenestül az ő szuverén módon munkálkodó döntését, hatalmát, cselekvését és dicsőségét magasztalhatjuk a misszió révén (Rm 8, 29-30). Akár azt is mondhatnánk, hogy automatikus dologról van szó. Ahol megszentelődik az Isten neve, ott minőségileg más, méghozzá olyan missziós és diakóniai jó-cselekedetek (sőt adott esetben még egyházfegyelmi cselekedetek is!) születnek, melyek révén önkéntelenül is kérdőre vonják hitünket, s ez kiváló lehetőséget jelent, hogy „mindenkor számot adjunk, a bennünk lakozó reménységről (1Pt 3,15) Tehát egyrészt lankadt kezeinket bátorítja a tény, hogy a szolgálatot nem pusztán mi végezzük, nem csupán a saját teljesítményünk függvénye az, hanem ellenkezőleg: Isten az „aki mind ez ideig munkálkodik”, ezért mi is felszabadultan munkálkodhatunk (Jn 5,17). Másrészt ez a divinum passivum mindig a „haszontalan szolga” alázatával kell, hogy eltöltsön bennünket még az aratás túlcsorduló örömekor is: Ő az aki cselekszik, mi pedig „csak azt tettük, ami a kötelességünk volt” (Lk 17,10).

Isten adja, hogy igéje és Szentlelke által hatalmasan növekedjen nagy nevének dicsősége közösségeinkben, hogy valóban az Ő neve szenteltessék meg 2011. évi missziós szolgálatunkban is!


Feladatok:

Társegyházközségünk három gyülekezete ugyan közös erővel gondoskodik lelkipásztora(i) fenntartásáról, azonban élettevékenységében – így missziós szolgálataiban is – önálló közösségekként szeretnék betölteni Istentől rendelt küldetésüket. E sajátos küldetések felismerése és betöltése természetszerűleg fakad az eltérő környezet, közösség, kegyesség stb. ekléziasztikai valóságából. Ennek érdekében a 2011.-ik esztendőben, a korábbi szokással szakítva nem összevont missziói munkaterv kerül elfogadásra, hanem gyülekezetekre bontva tervezzük meg szolgálatainkat. Ennek oka nem a mindenáron való újítási szándék, hanem a fenti szakmai érvek.

 

Alsógödi gyülekezet:

Gyermek-ifjúsági szolgálatunk: kiemelkedően fontosnak tartjuk a gyermekeink és ifjaink körében végzett missziót (vö. Lk 9,46-48 és Lk 18,15-17), ügyükben az ellmúlt években is jelentős erőfeszítéseket tett a gyülekezet, s ezt a szolgálatot továbbra is hangsúlyozottan kívánja érvényesíteni erőforrásainak felhasználásában. Meggyőződésünk, hogy az a gyülekezet, mely lemond a gyerekekről és ifjairól, és csupán a mának él, az a saját jövőjéről mond le.

A legkisebbek számára már évek óta folyik a Picifi (4-10 éves korig) nevű gyülekezeti foglalkozás havi egy alkalommal. Ezt a szolgálatunkat idén havi két alkalmas foglalkozássá kívánjuk fejleszteni, ha kell új munkások szolgálatba állításával. Tervünk idén nyáron is megszervezni a picifis napközi-táborunkat, mely eddig is népszerű eseménynek bizonyult a gyerekek számára.

A kiskamasz korosztálynak (11-14 év) szervezett Biztos Szikla foglalkozások továbbra is havi két alkalommal kerülnek megrendezésre. Ebben a Fiatalok Krisztusért Alapítvány Biztos Szikla Klub című programaanyagát kívánjuk a jövőben is használni. Idén szintén szereténk megrendezni a Biztos Szikla nyári tábort, melyet tavaly Csörögön tartottunk.

Ifjúsági klubunk (14+ korosztáy) eddig havi két alkalommal került megrendezésre, melyet az ifjúság mai igényei szerint igyekeztünk egyéb programokkal is fűszerezni (sárospataki kirándulás, solymári gospel kórusfesztivál). Ezt továbbra is végezni szeretnénk a megkezdett módon, szem előtt tartva következő kirándulási és programlehetőségként a Csillagpont református ifjúsági találkozót, ahova az ifiseket vinnénk. Tervbe vett programlehetőségünk még az idei évre a Kontraszt kiállítás csoportos meglátogatása.

A fenti gyermek-ifjúsági szolgálatainkhoz szükséges anyagi forrásokat a részvételi díjon túl a gyülekezet adományaiból, ill. egyházmegyei táboroztatási pályázati keretből szeretnénk biztosítani. Ez utóbbi tételek, bár szintén szűkösek, mégis fokozottan hangsúlyosak, annak érdekében hogy a nehéz szociális helyzetben lévő gyermekeink-ifjaink is önfeledten részesedni tudjanak programjainkban.

Fontos szempont e szolgálatainkban az intézményi hitoktatás lehetőségének megszervezése, mely által érezhetően nőt a hitoktatásra való jelentkezés terén az érdeklődés, és egyszersmind új-eddig érintetlen családokkal kerülhetünk kapcsolatba. Ezt 2010-ben megkezdtünk a Huzella Tivadar Általános Iskolában, s melyet szükségesnek látunk kiterjeszteni az óvodai intézményekre is, valamint a piarista szakképző intézetre is.

Fontos feladatnak látjuk a meglévő vasárnapi gyermekistentiszteletek újraszervezését, tematizálását, valamint a szolgálattevők szakmai képzését, hogy a gyermekistentisztelet többé ne egy másodrangú foglalkozássá váljon, hanem érvényesüljön az a szent elhatározás, hogy ez egy felnőttistentisztelettel egynrangú és egyenértékű alkalom, amit csupán az különböztet meg, hogy kommunikációs/didaktikai módszereiben alkalmazkodik a gyermekkor sajátságaihoz. Ebből az elvből hitbeli meggyőződésünk miatt sem engedhetünk.

Fontos és jól bevált missziós szolgálatunk a gyermekek 14 éves korig történő születésnapi felköszöntése és megajándékozása. Ebben minden alkalommal érzékeltetni kívánjuk, hogy gyülekezetünk a gyermekeket nemcsak hogy számontartja, de igazi ajándéknak is éli meg jelenlétüket.

Konfirmációi oktatásunkat a hagyományoknak megfelelően tervezzük idén is. Érezhető tendencia jelent, meg e hagyományos képzés sorvadásával kapcsolatosan (melynek valószínű oka, a népegyházi struktúrák átalakulása).

 

Idősek gondozása: Ez a feladatkör eddig rendkívüli mértékben el volt hanyagolva a felmért igényekhez képest, ezért gyülekezeti munkások szolgálatba állításával, tervszerű pásztorációs és diakóniai tevékenységet szeretnék az idős testvérek között kifejteni. Ennek szervezési-előkészítése az idősek számbavételével (mintegy 40 idős testvérünknek lenne erre permanens igénye) megkezdődött, azonban további fohászkodásokra van szükség, hogy megfelelő szolgatársak is indíttatást nyerjenek erre az ügyre.

Fontos szervezési feladat e szolgálatban a jobb egészségi állapotú idősek autómobilokon történő istentiszteletre való hordása. Ezt néhány testvér eddig is végezte mindenféle felkérés nélkül, azonban szükséges lenne további felelősöket szervezni e szolgáltara a fiatalabb gyülekezeti tagok közül. Erre a célra, a gyülekezeti gépjárművek is hasznosíthatóak, előzetes egyeztetés alapján.

 

Iratterjesztés: Fontos feladat lenne felmérni az iratterjesztésben található kiadványainkat, illetve az újabb kiadványok iránti igényeket is. Jó ötletnek tűnik, minden hirdetés keretén belül, egy iratterjesztési hirdetés (tehát egy-egy kiadvány rövid bemutatása), mely reklámot teremthetne azoknak a lelki értékeknek, melyek gyakran csak parlagon maradnak az iratterjesztő asztalainkon.

Fontos feladatává kell, hogy váljon az iratterjesztésünknek, az igehirdetési hanganyagok ill. hangzó-bibliák, hangzó-könyvek terjesztése is olyan idős/beteg testvérek felé, akik nem tudnak eljönni, vagy éppen már megromlott látásuk szab határt olvasási lehetőségeiknek.

Iratterjesztési feladataink között fontos feladatot kap gyülekezeti újságunk terjesztése is.E kérdésben a következő szempontoknak kell jövőben hangsúlyozottan érvényesülnie: az újság elsősorban a gyülekezeti életünk transzparense kell, hogy legyen. Tehát gyülekezeti eseményekről való beszámolók, léleképítő bizonyságtételek és könyvajánlók, gyermekrovat kell hogy helyet kapjanak benne, valamint fontos, hogy a lelkipásztorok igei táplálékkal is szolgáljanak benne. Ezt egyenlőre megfelelő minőségű és mennyiségű tartalommal kb. két havonta tudjuk megtölteni, ezért az alsógödi gyülekezet jelenlegi álláspontja, hogy kéthavonta jelenjen meg.

Iratterjesztési szolgálatunk további felülete lesz az önálló, alsógödi gyülekezeti honlap, hogy elektronikus módon is jelen legyünk programjainkkal, gyülekezeti újságainkkal és minden szükséges információval a gyülekezet életében (pl. igehirdetések digitális-hallgatható formában). Nem szabad ugyanis arról megfeledkeznünk, hogy a gyülekezet élete korunkban már kiterjed és jelenlétet igényel a világhálón is.

 

Családmisszió: Az alsógödi gyülekezet kifejezte elkötelezettségét amellett, hogy családias közösség-modellt szeretne megvalósítani, ahol a családok jólérzik, sőt otthonérzik magukat, hovatovább: maga a gyülekezet is egy „nagy lelki családdá” szeretne formálódni. Ennek elsősorban bibliai premisszái vannak (Gen 1,27-28; 2,18-25; Ex, 20,14; Mk 10,1-12; 1Kor 7,25-40 stb.), ahol Isten kijelentése és parancsolatai egyértelmeűn számolnak be arról, hogy Isten az embert családi közösségre teremtette, sőt parancsai a család integritását védik. Ezért fontos, hogy közösségünkben a keresztény családi életvitel biblikus alapelve botránkoztató módon ne sérülhessen.

Terveink között szerepel havonta egy családi istentisztelet tartása, ahol gyermektörténet és esetleg gyermekek műsora révén maguk a gyermekek is aktív részesei az istentiszteletnek, és ahol a prédikáció témája is különféle családi kérdésekre koncentrálódik.

Szeretnénk idén családos csendes-hétvégét rendezni, ahol kifejezetten a keresztény értékek családunkban való megélését, elmélyítését tennénk programjaink témájává. Ez ügyben vendégelőadó szolgálata is felmerülhet (lehetőségeinkhez mérten).

Fontos missziói felismerése volt a kisgyerekes családokkal való kapcsolatépítésre a koma-tál program beindítása a 2010. esztendőben. Ennek a szolgálatnak a folytatása további szervezést igényel.

Szeretnénk nyáron családi napot szervezni, mely egy agapé-típusú szeretetvendégséget is tartalmaz (közös főzéssel), a célból, hogy a gyülekezeti közösség egésze is egymás mélyebb megismerése révén még inkább egy „nagy családdá” formálódhasson.

A nyári Csillagpont tábort, ki szertnénk terjeszteni a fiatalabb családokra is, hogy egy nagyobb családos-közösség jelleggel közösen vegyünk részt a programokon. Tapasztalataink szerint (a bo. lelkész és felesége szolgálatokat is végzett korábbi Csillagpontokon) ugyanis, rendszerint sok áldott és értékes keresztény program található itt, mely a fiatal családok számára is direkt üzenetet hordoz.

A fiatalabb nemzedék családjait célozza a havonta megrendezésre kerülő filmklubbos bibliórák is (ugyanis tapasztalataink azt mutatják, hogy az idősebb generáció inkább a hagyományos típusú bibliaórákhoz ragaszkodik, ennek ellenére természetesen őket is szeretettel várjuk a filmklubbos alkamakra is!), melyek tematikus összeállításában a házassági és más családi kérdések rendre felszínre kerülnek.

Tervezzök idén a gyülekezetünkben frigyre lépett házaspárok közül felkeresni az 5 éves évfordulójukat ünneplő házaspárokat/családokat, és számukra egy szeretetvendégésget szervezni.

Távlati célunk baba-mama klub szervezése, indítása, amennyiben azt tapasztaljuk, hogy segítő szolgatársat és érdeklődő jelentkezőket is találunk hozzá.

 

Művészet és sport a misszió szolgálatában: Hisszük hogy egyetemes emberi küldetésünk (Gen 2,15) a föld megművelésére, ránk református-keresztényekre még fokozottabban érvényes kultúrális tevékenységre is sarkall bennünket. Mi több, reformátusokként valljuk, hogy a művészetek világában is az Isten dicsőségét kell, hogy szolgáljuk. Ezért lehetőségeinkhez mérten gyülekezetünk közösségében is szeretnénk kultúrális programok révén értéket teremteni településünkön, és ez által is párbeszédbe kerülni a bennünket körülvevő társadalommal. A művészetek egy újabb nyelvvé válhatnak az evangélium artikulálásában.

Gyülekezeti kórust szeretnénk idén teremteni, melynek hagyománya és alapja van közösségünkben a már eddig is jelen levő 1KOR13 kórus révén. E gyülekezeti kórus reményeink szerint újabb találkozási pontot teremt gödi családok számára az örömteli együttlétre, és a szolgálatra is. Reményeink szerint az újrainduló kórus a családi istentiszteletek során szolgálatokat is tud majd vállalni. E szolgálatban nagyban számítunk gyülekezetünk új kántorára is.

Szeretnénk negyed évente hangversenyeket szervezni gyülekezetünkben, melyet egy-egy képzőművészeti kiállítással is fűszereznénk a gyülekezeti teremben. E téren kiemelten jó adottságunk, hogy a Dunakanyarban igen sok festő és más képzőművész koncentrálódik. Ez jó lehetőség lenne arra, hogy gyülekezetünk élete és szolgálata hasznos és kívánatos módon definiálódjon városunkban.

Tavaly elindult sikeres kezdeményezésnek bizonyuló sportprogramunkat szeretnénk folytatni az idei évben is. Jelenleg is heti rendszerességgel járunk össze focizni a dunakeszi Posta u-i tornaterembe 10-12 fővel. Reméljük a személyes ismeretség és a sportolásban szerzett közös élmények nyitottá fognak tenni embereket gyülekezeti közösségünk felé is.

 

Evangelizáció és csendesnapok:

Idén Alsógödön is szeretnénk evangelizációs alkalmakat szervezni, ezért nagyheti evangelizációs sorozatra kerül sor idén tavasszal az alsógödi gyülekezetben. Erre meghívott evangelizátorokat is szeretne fogadni a gyülekezet.

            Fontosnak tartjuk, hogy a sokféle szolgálatunkban részt vevő szolgáló testvérek közösségét lelkileg és szakmailag gondozzuk, s ezért töltekezésükre csendesnapot szervezünk. E csendesnapra meghívott előadókkal is készülünk. Témája a misszió és a szolgálat.

 

Egyéb igeszolgálatok: Egyéb igeszolgálataink alatt nem új alkalmak szervezését értjük, hanem a meglevő, hagyományos alkalmak „revitalizálását”, hogy azok missziós karaktert is nyerjenek. Vagyis a vasárnapi istentiszteleti igehirdetéseink terén tervszerűen át kell gondolni az „ébresztő”jellegű igehirdetések és a tanító jellegűek helyét, szerepét. Nem szabad egyiket sem kijátszani a másik ellen. Mindkét fajtára egyaránt szükség van, csupán annak tudatosítása a fontos, hogy egyik se „szorítsa ki” a másikat.

            Bibliaórákon is ugyanolyan fontos a fenti elvet érvényesíteni. A megtérés, az ébredési mozgalmak éppúgy „terítéken” kell, hogy legyenek bibliaóráinkon, mint más didaktikusabb témák. Ha pedig nem tematizált módon zajlik a bibliaórák tartása, hanem a lectio continua elvét követve, akkor szintén érvényesíthetők a maguk helyén az alvó egyházat ébresztgető locusok. Ugyanis az evangélium hallására, nem csupán a massa perditionis-nak van elemi szüksége, de időről-időre hozzátartozik ennek újrahallása a hívő ember lellki lélegzéséhez.

            Az elmúlt év folyamán házi imacsoport indult el Alsógödön, ez imacsoport buzgó könyörgése szükséges, hogy az ébresztő-missziós munka további háttérszolgálatait is végezze. Reménységünk szerint további házi imaórák/csoportok születhetnek a jövőben gyülekezetünkben.

Ki olvas minket?

We have 1 guest online